Tisztelt Vásárlóink, Kutyatulajdonosok, Barátaink és Ismerőseink!
Bizonyára van, aki már egyéb fórumon értesülhetett döntésünkről, miszerint 2023. május 31-ével megszüntetjük működésünket.
Sokan kérdeztétek és fogjátok is még kérdezni, miért döntöttünk így?
10 évet töltöttünk el együtt, van, aki már abban az időben is Velünk volt, amikor még nem webáruházként tudott rendelni.
Amire mindig törekedtünk – kisebb hibák azért néha előfordultak, amit igyekeztünk reméljük rugalmasan orvosolni -, hogy Kedvenceitek igazán minőségi húsokat kapjanak.
Ennek legfőbb oka, hogy a nyersetetés, legyen az BARF vagy Prey, akár egyszerűen csak nyers hússal, zöldséggel táplálod, egy kiváló táplálási lehetőség, de a felelőtlenség és hanyagság súlyos veszélyeket is rejthet magában.
Tapasztalatból és bizonyítottan is a négylábú emésztőrendszere sokkal jobban hasznosítja a nyers táplálékot, minek okán kevesebb megy veszendőbe.
Amikor nyers húsról beszélünk, nincs különbség aközött, hogy emberi ill. állati felhasználásra a különböző állatokat, azonban a vágás során szelektálás történik.
Az emberi fogyasztású hús I. kategóriába kerül és főzni kell – nyilván a marhahús bizonyos felhasználásának kivételével -, míg az állati takarmányozásra szánt húst III. kategóriába sorolja a magyarországi élelmezési rendszer.
Mindenki azt gondolja, hogy ennek okán a selejt kerül a III. kategóriába. Ez tévedés! Sokkal szigorúbb szabályozás alá van vonva a III. kategóriájú termék, hiszen nyersen fogyasztják az állatok.
A szabályozás lényege pedig a hőkezelés, ami nem csak a főzést jelenti. Hőkezelés a fagyasztás is.Technológiánk lényege az volt, hogy sokkolás útján hívjuk „csíramentesítési” folyamat alá vetettük a Hozzánk beérkező termékeket, -30 fokos sokkolásos fagyasztással. Ezt követően véletlenszerű kiválasztással Nébih vizsgálatnak vetettük alá a termékeket, melyről dokumentációt kaptunk.
Termékeinket minden esetben működő fagyasztós autóval szállítottuk, a kiírt időpontra érkeztünk, pontosan tudtatok előre számolni Velünk, ahogy együtt megéltünk azokat a pillanatokat is , amikor a Ti segítségetekkel tudtuk a szállítást folytatni, mert az autónk elromlott, de olyan nem történhetett, hogy kiengedett vagy előhűtött terméket kapjatok Tőlünk. Ugyanis az nem csupán szabálytalan, de rendkívül veszélyes is.
Amikor a záró sorokat fogalmaztuk, úgy véltük itt kell szót említeni azokról a Kollégákról, akik meglopták cégünket, hazugságokat terjesztettek vagy 16 órán keresztül szállították ki a pécsi útvonalat. Úgy hisszük ezzel bevonultunk a történelem leghosszabb pécsi útvonalába, amire nem vagyunk büszkék. Így utólag már nevetünk ezeken a sztorikon azokkal a Munkatársakkal, akik hittel és becsülettel dolgoztak azon, hogy minőségi húsokat tudjunk forgalmazni.
Sokatok segítségével derültek ki Kollégáink turpisságai, így tudtuk a problémákat orvosolni, akik nem hallottak ezekről, azok számára nem is lényeges, akik tudják miről van szó, azoknak ezúton is köszönjük segítő támogatásukat és információjukat.
Ne feledkezzünk meg a Konkurenciáinkról sem, akik legálisan és a négylábúak iránti tisztelettel működnek. Sokszor törtünk borsot egymás orra alá, de Részünkről az elismerés kitartásuk és odaadásuk miatt. Reméljük sokak érdekében, hogy sokáig jelen lesznek és termékeikkel egészséges Kedvencek gazdijai lehettek. Kivánunk munkájukhoz sok kitartás és szerencsét!
Visszatérve bezárásunk körülményeire és a Nálunk forgalmazott húsok gyártási és forgalmazási technológiájára, szomorúan vesszük tudomásul és tehetetlenül szemléljük, hogy mérhetetlenül elharapózott a feketén nyers húst árusítók csoportjaiban a kereskedelem, privát messenger csoportokba tömörítve az útvonalakat. Végeláthatatlan sorokban jelzitek engem is vegyél fel, ide is szállítsatok és bizony a korábbi vásárlóink 70 százaléka úgy döntött ezekben a csoportokban vásárol húst.
A tényleges készlet és az ehhez tartozó nagyteljesítményű fagyasztóházak, a minőségi alapanyag, a szabályos működés, a technológia mind-mind költségnövelő tényezők, a minőségi hús alapjai és bizony növelik az eladási árat. Tudomásul kell vennünk mindez ma már nem érték, sokkal inkább mutatkozik igény részetekről az olcsó húsra és elfelejtődik azon tény, hogy "olcsó húsnak híg a leve". Kétségtelenül rendkívül alacsony áron kínálnak termékeket, már saját gyártású darálékokat is olyan összetételben, ami elfogadhatatlan etetési forma és látjuk, hogy a hozzáértő kommentelőket is kiszorítják vagy letiltják a kereskedelmi cél érdekében, arról nem is beszélve, hogy tevékenységükkel egy országos méretű egészségügyi katasztrófát idézhetnek elő. Csak remélni tudjuk, hogy nem fognak súlyos árat fizetni Kedvenceitek a hanyag húsforgalmazás miatt és úgy gondoljuk Mi ebben a háborúban már nem kívánunk részt venni. Nem kívánunk útvonaltervezéshez ötleteket adni, ahogy nem szeretnénk ha valótlan információkkal példálózva, Velünk népszerűsítenék mások, a saját pénzhajhász működésüket. Nem kívánunk további részleteket erről írni, mert ezzel is csak ötleted adnánk hogyan tévesszenek meg Mindenkit.
Megértjük, hogy nem mindegy az ár, sőt, tudjuk és látjuk, hogy hihetetlen áremelések történtek, ráadásul legálisan működő cégnek mondjuk ki őszintén a jelenlegi országvezetés sem könnyíti meg a helyzetét. De! Ki vállalja majd a felelősséget, ha messengeren adod le a rendelésed, amit bármikor lehet törölni? Tudod-e, hogy az általad megvásárolt hús honnan származik és van-e egészségügyi kockázata, netalán egy megsemmisítésre szánt hús került forgalomba. Amit viszont tehetsz: a szállításkori fagyasztást, hűtést ellenőrizd, kérj Nébih vizsgálati jegyzőkönyvet, kérdezz attól, aki szállít, hogy miből készítette a darálékot és ha van rá módod, küldd el bevizsgálásra a Nébih-nek és jelentsd, ha szabálytalanságot tapasztalsz, mert ezzel saját és mások Kedvencét is meg tudod védeni. Bejelentésedet megteheted magánszemélyként bármikor, ezzel Te is tettél valamit, hogy egészségügyi vészhelyzet alakuljon ki: gondoljatok a bénulásos esetekre. De ami a legfontosabb vigyázzatok Kedvenceitekre, mert: FELELŐS VAGY ÉRTE! Vigyázz/Vigyázzatok Rájuk, mert Ő/Ők bízik/bíznak Benned/Bennetek.
Ügyfélszolgálatunk működik, időkorlátozás nélkül tudtok kérdezni, de aki Vendég – ként ír, annak nem tudunk egy bizonyos idő után válaszolni, tehát nem válasz nélkül hagyjuk, csupán a rendszer nem engedi.
A szállítási kedvezményeket a bezárás időpontjáig fenntartjuk.
Bármilyen kérdéskörre ha itt nem kaptatok választ, keressétek ügyfélszolgálatunkat.
Köszönjük bátorításotokat, vásárlásaitokat, köszönjük, hogy bíztatok és hittetek Bennünk az elmúlt 10 évben!
Jó egészséget kíván,
a 10 év után távozó
Barfland Csapat